Benzint tankolt a dizel autóba?
Rengeteg emberrel megesik saját figyelmetlensége miatt, de hallottunk már a kutasok által elkövetett hibákról is. Részben felhozhatjuk mentségül, hogy a benzin töltőpisztoly kényelmesen belefér a dizel autónk töltőnyílásába. Vannak erre vonatkozó “félretankolás gátlók”, de azért mindegyikre igaz, hogy kellő kitartással kijátszhatóak.
Illetve még az szokott problémát okozni, hogy a “Gasoline “ megjelölés nem gázolajat ( Dízel) jelent, hanem benzint.
Az alábbiakban összefoglaljuk mit tegyen és mit ne, ha mégis megtörtént a baj.
Dízel autóba benzin lett tankolva
Csak egy kevés:
Amennyiben még a kúton tankoláskor észreveszi, talán akkor járt a lehetőségekhez képest a legjobban. Ilyenkor ugyanis egy-két dolog betartásával minimalizálhatja a kiadásokat. Először is hogy az autót el kell trailerezni vagy vontatni a legközelebbi dízel szervízbe, ahol tank mosást kell kérni. Természetesen ilyenkor a benne lévő üzemanyag megy a levesbe, de legalább a befecskendező rendszert megóvtuk a károsodástól.
Illetve régebbi autóknál azt szokták még tanácsolni, hogy ha a teljes tank max. 5%-nál nem több benzin került bele akkor tankoljuk tele dízellel és amint lehet tankoljunk rá megint. Elvileg a mennyiségi arányok miatt nem lesz belőle probléma. Ez nagyon kicsi “félretankolás” esetén válik csak be, de modern autóknál inkább ne próbálkozzon ezzel, mert ha mégsem jön be akkor milliós nagyságrendű is lehet a kár.
Nagyobb mennyiség:
Amennyiben nagyobb mennyiség lett bele tankolva, akkor nincs mese, ezzel az autóval semmiképp se induljon el. A korszerű befecskendező rendszer nagyon érzékeny az üzemanyagra és pár km alatt el tud kopni a nem megfelelő kenésből adódóan, de akár ki is tud gyulladni.
Kevesen tudják de a modern autók, már a vezető oldali ajtó kinyitásakor üzemanyagot szívnak fel a tankból, hogy gyorsabb legyen az indítás. Emiatt a vezető oldali ajtót ne nyissuk ki, és semmiképp ne indítsuk el az autót. A gyújtáskapcsolónál csak addig forgassunk amíg kiold a kormányzár, majd toljuk félre, és vitessük el egy dízel szervízbe. Start-Stop rendszerű autóknál semmiképp ne kapcsoljuk be.
A szervízben le fogják engedni az üzemanyagot majd, kimossák a rendszert, lelégtelenítik és feltöltik gázolajjal.
Ha már elindult vele, és utána tűnt fel, hogy valami nem stimmel, akkor készüljön a legrosszabbra.
Valószínűleg az autó elkezdett remegni majd leállt. Ilyenkor az injektorok elkopnak, jó esetben fel lehet őket újítani, rossz esetben újat vagy egy már felújítottat kell venni polcról. A nagynyomású szivattyú valószínű szintén megkárosodott, de ezt lehet hogy megússzuk. Ha a leállás után sokszor próbálgatjuk indítani, akkor a szivattyú a kenés hiánya miatt le is “darálhatja” magát. Ilyenkor apró fém szilánkok válhatnak le róla ami tovább koptatja a belsejét illetve tönkre teheti az injektorokat is.
Ha ilyen történt Önnel, hívjon bizalommal. Munkatársunk segít gyorsan megtalálni a legjobb megoldást.
Tamorin Kft
0630/303 2171
Érdekesség, hogy a Generali biztosító kutatásából kiderült, hogy minden 20. Emberrel előfordult már, hogy rosszüzemanyagot tankolt az autójába.
„A nem megfelelő üzemanyag a motorba kerülve sajnos komoly károkat okozhat, ezért ha indulás előtt kiderül a hiba, ne indítsuk be a kocsit, hívjunk segítséget az üzemanyag szakszerű lefejtéséhez. Ha mégis beindítottuk a járművet, az feltehetően néhány száz méter múlva leáll. Ebben az esetben sajnos komolyabb lehet a kárunk. Mindenképpen hívjunk autómentőt, és vitessük szervizbe a járművet. Ha még szerencsénk is van, és nem ment tönkre a befecskendező rendszer, illetve a motor, ezek a mentő lépések akkor is több tízezres költséget jelentenek” – mondta Simon Zsolt, a Generali gépjármű-biztosítási igazgatója.